akik együtt dolgoztak a családi farmon. Az egyik nős, a másik agglegény. A termésen és hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban. Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkodott:
– Nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereséget. Nekem egymagamnak kevesebb kell. – Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját hombárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja hombárjába zúdította a gabonát.
Eközben a másik fiú így okoskodott:
– Nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereséget. Végtére is nekem itt van a feleségem és a gyerekeim, ők majd gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki takarékoskodnia kell öreg napjaira. Ezért hát az éj leple alatt minidig átcipelt egy zsák gabonát az öccse magtárába, és ott kiöntötte azt.
Éveken át mindketten értetlenül vakargatták fejüket, mert a gabonájuk a másiknak szánt adomány ellenére sem fogyott. Egy sötét éjszaka aztán egymásba botlottak. Lassan világosság gyúlt a fejükben, mi is történt. Ledobták a zsákokat és összeölelkeztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése