Köszöntő ige:
Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.
(János 3,14-15)
Oltár előtti olvasmány:
1Amikor [Jézus és a tanítványok] közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt 2és ezt mondta nekik: "Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. 3Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat." 4Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása:
5"Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján."
6A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. 8A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta:
"Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban."
(Máté 21,1-9)
Igehirdetési ige:
9Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. 10Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.
11A veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz. 12Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok! Még ma kijelentem: Kétszeres kárpótlást adok neked!
(Zakariás 9,9-12)
Az alázatos Király
Az év egyik legkülönlegesebb napja van ma. Virágvasárnap. Nagyhét nyitánya. Ádvent négy hete van annyira hosszú, hogy közben elfelejtünk készülődni és várakozni. Könnyen lehetünk ugyan így böjt időszakával is. Virágvasárnaptól húsvétig azonban csak nyolc nap telik el. Bele tudunk simulni, és végig tudjuk élni Istennel, Jézussal és a tanítványokkal együtt ezt a nyolc napot.
Még böjt kezdetén elindultunk lélekben Jézussal Jeruzsálem felé. Ma, virágvasárnap, megérkeztünk ide, a város kapujába. A városba, ahol Jézust el kell hogy fogják, és meg kell halnia. Értem. Értünk. Mindannyiunkért.
Hatalmas tömeg tart most a város felé. Mindenki az ünnepre igyekszik, hogy a törvény szerint áldozatot mutasson be önmagáért ebben az évben is. Egyszer csak azonban valaki felismeri maguk között az egyre híresebb Jézust, aki sokakat meggyógyított már – állítólag fel is támasztott néhány embert a halálból –, és nagy tanítónak tartják. A fáradt egyhangúságban menetelő tömeg egyszer csak felpezsdül. Nem tudják már, ki kezdte, de mindenki mondja: „Hozsánna a Dávid Fiának!”
A képet azonban, amit maguk előtt látnak, nem ismerik fel. Ahogyan Zakariás próféta – a hallott igehirdetési igében – már több száz évvel azelőtt megjövendölte: mindenki nagyon fog örülni, mert megérkezik a Király, a megígért Megváltó. Szelíden, alázatosan, egy szamárcsikó hátán ülve.
Bár a jövendölés beteljesedését magát nem ismerik fel, megélik minden szavát. Örülnek. Nagyon örülnek. De nem jól! Nem veszik észre, hogy Jézus nem ünnepelteti magát, hanem vívódik lelkében. Ő tudja, miért érkezik a városba. És nem veszik észre azt sem, hogy egy szamár csikóján ül. Vagyis még csak nem is a rangban legalsónak számító állaton, egy szamáron, hanem annak is a kölykén. Egy szamárcsikón. Mert nem olyan király ő, aki felmagasztalja magát, hanem aki meghalni megy értünk a városba. Ő alázatos király.
Olyan király, aki emberi félelmei ellenére is végigszenvedi majd nagycsütörtök éjszakáját – Isten kegyelmében. Elkölti majd az utolsó vacsorát a tanítványaival, utána pedig annyira tusakodik lelkében, hogy vért verejtékezik. De elfogadja a keserű poharat, és alázatosan nem tiltakozik, amikor az áruló Júdás megérkezik a katonákkal, és csókkal köszönti őt. Alázatosan velük megy, és zokszó nélkül tűri a megaláztatásokat. Kihallgatásról kihallgatásra cipelik egészen másnap délelőttig, és szelíd, néma bárányként tűri a hazugságokat, a gúnyolódásokat, a korbácsütéseket, a fejébe maró töviskoronát, és az újra és újra felszakadó „Feszítsd meg!” kiáltásokat.
Nem. Ő nem azért jött, hogy emberi király legyen, emberi dicsőséggel. Ő, az Isten Fia, azért született emberré Betlehemben, az első karácsony éjszakáján, hogy akkor és ott legyen, ahol most van. Meghalni indul értünk.
Nagypénteken délután három órakor pedig kileheli a lelkét, és három napra átadja Atyjának, hogy még jobban egyek legyenek. Isten, a szülő, pedig gyászol. Gyászába beleremeg a föld, éjszakai sötétségbe borul délután az égbolt, a templom kárpitja pedig felülről az aljáig kettéhasad. Sem Jézus, sem az Atya nem spórolta meg a fájdalmat. Ők is végigszenvedték, amit kellett.
Értem. Értünk. Mindannyiunkért.
Keresztyén gyülekezet! Mondhattam volna mindezt múlt időben. E nem mondtam. Jézus ugyanis arra hív bennünket ebben a nyolc napban, hogy jelen időben éljük végig vele mindazt lelkünkben, amit ő emberi testében megélt. Szeretné, hogy hús-vér valóságot, és ezzel együtt igazi istenélményt jelentsen számunkra nagyhét valós eseményeinek megélése.
Ezért halad most Jézus a lelkünkben – velünk együtt – újra Jeruzsálem felé. Oda, ahol még a mai napon átélhetjük vele majd a templom megtisztítását is. Azt, ami után a főpapok elhatározzák, hogy meg fogják őt ölni, még az ünnep előtt. Megélhetjük Jézussal a lelkünkben azt, amikor a neveletlen gyerekek majd nem tudják, mit illik és mit nem. Emlékeznek? Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, a felnőttektől ez hangzik: „Hozsánna a Dávid Fiának!” A gyerekek pedig megtanulják azt, amit a felnőttektől hallanak, és ismételgetik. Sokszor persze rosszkor. Mint itt, amikor minden felnőtt vagy dühöng, vagy meglepődik Jézus tettén. A gyermekek viszont teli torokból mondják a felnőttektől tanultakat a kiűzetés utáni templomudvaron: „Hozsánna a Dávid Fiának!” És közben ők mondják jól.
Virágvasárnap szabad örülni. Nagyon is. Hiába a gyász három napja következik majd, most nagyon kell örülni. Jézus ugyanis nem fordul vissza. Nem szalad el. Bemegy értünk a városba. Ezen a nagyhéten velünk együtt újra végigéli mindezt, mert tudja, hogy szükségünk van arra, hogy újra és újra átélhessük vele mindezt. Mintha mi is ott lennénk.
Legyünk is ott! Vegyük kezünkbe majd otthon a Bibliát, és olvassuk el a különböző evangéliumok nagyheti eseményeit a virágvasárnapi bevonulástól, egészen az evangéliumok végéig, a feltámadásig. Mert a feltámadás élményét várjuk. A húsvéti hajnal hasadását, amikor Jézus megerősíti bennünk evangéliumának örömüzenetét.
Az év egyik legkülönlegesebb napja van ma. Virágvasárnap. Az a nap, amikor ott haladunk Jézussal a jeruzsálemi kapu felé, és halljuk a hozsannázást. Az alázatos királyt látjuk magunk előtt. Maradjunk hát mellette az elkövetkező nyolc napban is, hogy a gyász fájdalmából a feltámadás örömhírét adhassa meg nekünk! Ne féljünk! A gyász letelte után húsvét hajnalban feltámad a fényesség! Mert Jézus feltámadt! Valóban feltámadt.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése