Köszöntő ige:
Jézus mondja:
„Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”
Jelenések 1,18
Oltár előtti olvasmány:
Pál apostol ezt írja:
6Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. 8Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.
1 Korinthus 5,6-8
Igehirdetési ige:
1A hét első napján pedig kora hajnalban [az asszonyok] elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? 6Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: 7az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." 8Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, 9és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 11de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 12(Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)
Lukács 24,1-12
A pillanat vajúdása lelkemben
A pillanat vajúdása a lelkemben. Erről gondolkodunk ma az igék nyomán, húsvét ünnepén. A pillanatról, amikor az életünkben – akár először, akár újra és újra – felfedezzük, hogy nyitott a sziklasír. A pillanatról, amikor az értelmünk viaskodik a belénk égett élménnyel, Jézus halálból életre támadásának élményével. A pillanatról, ami vajúdik a lelkünkben. Meg akar születni bennünk.
Vajúdás, vagyis napkelte. A sötétségből megszületik a fény. A szilasír méhéből – mint az anya méhéből – megszületik az élet. Igen: a halálból születik meg az élet. A napnyugta kezdetének élménye – amikor az árnyékok megnyúlnak – még nagycsütörtök estéjét jelzi számunkra a természetben: Jézust elfogják. Amikor vörössé válik az ég alja, akkor haldoklik Jézus. Azután a fény teljesen eltűnik a világból, három napra. Sötétség van. Konok, mély sötétség. Hiába tudjuk, hogy újra felkel majd a nap, hiába tudja az eszünk, hogy Jézus feltámadt. A mély, áthatolhatatlan, sűrű sötétségben ülve benne azt hisszük, soha nem virrad meg.
Aztán egyszer csak elkezd derengeni az ég alja. Elkezd vajúdni a láthatár. Nem tud nem változni. Nem tud nem Jézus feltámadásáról prédikálni. Pedig prédikál! Minden hajnalban. De ahogyan el lehet mulasztani a napkelte élményének átélését, el lehet mulasztani a feltámadás élményének megélését is. Tudjuk, hogy van. Akik megélték már, mondják, hogy szép. De többnyire nem szánunk időt, figyelmet, és így lehetőséget arra, hogy átélhessük.
A pillanat vajúdása a lelkemben. Keressük most ez a pillanatot a lelkünkben a sír szájánál álló asszonyokkal!
Még a napkelte előtti sötétség van. Ébren vagyunk már, de a szombat törvénye miatt még nem lehet elindulni itthonról, amíg meg nem virrad. Minden elő van viszont már készítve. A kenetek össze vannak csomagolva, hogy Jézus halott teste a szokások szerint meg legyen kenve. Furcsa lelkiállapot ez. Egyszerre végtelenül békés, és egyszerre szinte az elviselhetetlenségig feszült. Mintha nem is aludna a világ, hanem elevenebb lenne, mint bármikor. Megjelenik az első pirkadó folt az ég alján. Vajúdik a világ. Meg akar születni az élet.
És igen, egyszer csak elindulhatunk már! És mi megyünk. Megyünk Jézus sziklába vájt sírjához. Visszük magunkkal a keneteket a drága, de halott testre. Végtelen gyásszal a szívünkben, de vándorló fájdalomként mozdítunk bokát, s térdet. És egyszer csak ott állunk a szilasír előtt.
Ebben a pillanatban maradunk most benne. Ez az a pillanat, amikor vajúdik a lelkünkben az élmény. Meg akar születni.
Ott állunk a még mindig korai hajnalban. A hatalmas kőtömb, ami a sziklába vájt sír elé volt hengerítve, odébb van gurítva! Jézus teste sehol! Látjuk a gyolcsokat, amik a testére lettek tekerve. Valahol az agyunk hátuljából előcsúszik a gondolat, hogy ha valaki elvitte volna a testet, nem hagyja ott ezeket a kendőket. Nincs itt. Nincs itt. – Ismételgetjük magunkban. Nincs itt.
Valami történt. Nem csak mi éreztük hát a vajúdást, a születés pillanatát. Valami megmagyarázhatatlan történt. Közben érezzük, hogy a két angyal ott áll mellettünk. Folytatják a „Nincs itt.” gondolatunkat. „Nincs itt, hanem feltámadt.” Feltámadt. A szavuk kezdi előhúzni az emlékeinkből, hogy Jézus azt mondta még Galileában, hogy meg kell halnia, de a harmadik napra fel fog támadni. Feltámadás. Kezdjük ízlelgetni a szót. Halálból élet. A sziklasír anyaméhéből élet.
A pillanat élménye vajúdik most az értelmünkkel. Halálból feltámadás. Jézus nincsen itt, mert feltámadt. Meghalt a bűneimért. Meghalt helyettem. Meghalt értem. És feltámadt az én életemért. Feltámadt, hogy élő Uram legyen. Feltámadt, hogy én is feltámadjak majd.
Recseg és ropog a lelkünk a pillanatban. Egyszerre végtelenül békés, és egyszerre végtelenül zakatoló bennünk minden. Húsvét van.
Húsvét van. 2012 húsvétja. Mi pedig itt ülünk Isten házának a padjaiban. A pillanat pedig vajúdik a lelkünkben. Akár életünkben legelőször, akár nagyon sokadjára. Vajúdik az élmény az értelmünkkel.
Szeretett testvéreim Jézusban! Mindenkit bíztatok és buzdítok arra, hogy holnap kifejezetten keressék a napkelte élményét! Tudják: könnyen el lehet mulasztani, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már világos van. Pedig mondják, és alapvetően tudjuk is, hogy csodálatos élmény. Ugyan így vagyunk a Jézusba vetett hittel is. Mondják, hogy csodálatos élmény, és néha-néha el is csípünk belőle valamilyen darabkát. De ne érjük be ennyivel!
Holnap 6:07-kor fog kelni a nap. Vagyis addigra már világos lesz, így keljünk fel 5 órakor, amikor még sötét van. Akár a szabad ég alatt, akár ha van olyan kelet felé néző ablakunk, akkor a lakás melegéből várjuk majd – még a sötétségben ülve – a fény feltámadását. Adjunk magunknak lehetőséget, hogy a feltámadás élményét, „a” pillanatot nekünk ajándékozhassa Isten! Hadd vajúdjon a lelkünkben a pillanat élménye! A vajúdás jót jelent! A fájldalomból élet születik!
Áldott hajnalt kívánok mindenkinek! Áldott húsvéti hajnal-hasadást!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése