Köszöntő ige:
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.
1 Péter 1,3
Oltár előtti olvasmány:
4Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
6Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. 7Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: 8a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy. 9Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. 10És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel.
1 János 5,4-10a
Igehirdetési ige:
1Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: 2együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő. 3Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. 4Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. 5Jézus ekkor megkérdezte tőlük: "Fiaim, nincs valami ennivalótok?" Így válaszoltak neki: "Nincs." 6Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!" Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. 7Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: "Az Úr az!" Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felső ruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. 8A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. 9Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. 10Jézus így szólt hozzájuk: "Hozzatok a most fogott halakból!" 11Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. 12Jézus erre ezt mondta nekik: "Jöjjetek, egyetek!" A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. 13Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. 14Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.
János 21,1-14
Gazdag nincstelenség
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre hét éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.
Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát: „Nos, mit gondolsz erről az útról?” „Nagyon jó volt apa!” – válaszolta a fiú. „Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?” – kérdezte aztán tőle. „Igen.”
„És mit láttál meg mindebből?” „Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.” Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette: „Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.”
Szeretett testvéreim Jézusban! Ma a gazdag nincstelenségről gondolkodunk együtt az igék nyomán. Arról, amit felismert a kisfiú, és amire rádöbbentette édesapját is.
A gazdag nincstelenség. Amikor semmim sincsen, mégis az enyém minden. Amikor nincsen tulajdonom – vagy alig van –, mégis szinte bármivel élhetek. Persze ez nem könnyen átültethető a mi számunkra, mivel számunkra a tulajdonnál kezdődik az élet értelme. A lényeg az, hogy mim nincsen még, és hogy azt a fogyasztói társadalom tagjaként megvegyem vagy megszerezzem magamnak.
Jézus azonban az őt követőknek újfajta életet teremt meg. Olyat, ahol gazdag nincstelenségben lehet élni. Jézusnak erre a saját tanítványait is meg kellett tanítania feltámadása után. Hallottuk a történetben, hogy a tanítványok egész éjszaka kint voltak a vízen – az ottani gyakorlat szerint –, mégsem fogtak semmit. Amikor pedig Jézus megkérdezte tőlük, hogy van-e egy kis ennivalójuk, kijelentették: „Nincsen.” Jézus erre adott nekik.
Tudjuk, hogy tele kézzel nem tudunk elvenni semmit sem. Hogyha viszont üres a kezünk, miénk lehet az éppen adódó lehetőség. A tanítványok „Nincsen.” kijelentésre ezért fontos. Beismerni, hogy nincsen. Tudni, hogy üres a kezem, és tudni, hogy üres vagyok én magam. Hiszen sokunk átélte már, és átéli újra és újra, hogy Jézus keresztjének a fényében rádöbbenünk: mennyi mindent kell nekünk megbocsátani. Annyi mocsok és szenny tapad hozzánk, hogy ha ezeket megbocsátja nekünk Jézus, tulajdonképpen nem is marad bennünk semmi értelmes. Üresek vagyunk.
Isten azonban oda önti áldását, ahol üres edényt talál. Annak tud adni, akinek üres a keze. Jézus ezért tudott adni ételt feltámadása után a tanítványoknak, mert nem volt semmijük sem. És így is küldte őket a szolgálatra: ne legyen semmitek, és akkor minden szükségeset megkaptok majd.
Ilyen életünk van nekünk is. Jézus a mindig éppen szükséges pillanatban adja meg az éppen helyénvalót. Az emberi kapcsolatainkban, az anyagiakban és abban is, hogy hogyan tudjuk őt hirdetni és szolgálni a gyülekezetben. Gazdag nincstelenséget adott nekünk. Semmi értékesünk sincsen, de mégis a miénk minden, ami éppen kell. Persze azért ne felejtsük el, hogy csak akkor, hogyha kérjük tőle. Csak akkor, hogyha imádságban elé visszük mindezt – újra és újra. Akkor, hogyha az ő útján járunk, és vele együtt szeretnénk élni az életünket.
Induljunk hát így az előttünk álló héten! Bízzuk rá anyagi helyzetünket – hiszen soha sincsen elegendőnk –, bízzuk rá az emberi kapcsolatainkat – hiszen főleg ezekben szenvedünk hiányt –, és bízzuk rá hitéletünket – hiszen mi magunktól még hinni sem tudunk. Gazdag nincstelenek vagyunk. Egyedül Istené ezért a dicsőség!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése