(Az igehirdetések csak akkor készek, amikor elhangzottak. Az alábbi sorok az előre megírt szöveget jelentik. A többit a Lélek adta, akkor és ott.)
*
"Csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát,
és saját kezetekkel dolgozzatok."
(1 Thesszalonika 4,11b)
Együgyű, alázatos élet
Egyszer egy bölcs lelkész azt mondta nekem, hogy nem feltétlenül kell az adott város nagy tereire kivonulni azért, hogy a településen hirdessük az evangéliumot. Bár figyelmesen végighallgattam, akkor nem értettem egyet vele. De nézzék csak a kiosztott lapokon található grafikáját Simon Andrásnak! Aki nemcsak fennhordta a fejét, de még el is fordította, az egyre jobban meghajolt, és odahajolt Istenhez. Eleinte még nem is látszódnak a kezei, aztán megtanulja összekulcsolni őket.
 |
| Simon András "A bölcsesség kezdete" c. grafikája |
A belső szobánkban, saját lelkünk mélyén pedig mindannyian magunkban vagyunk. Nem sokra megyünk azzal, hogy a többiekkel mi van. Ott, belül, a szívünk közepén ülve, szembe kell néznünk magunkkal. Az előbb említett bölcs lelkész azt mondta nekem, hogy akik a gyülekezetben élve, és különösen az istentiszteletekből táplálkozva kilépnek a templom falai közül, máris hirdetik az evangéliumot. Nem feltétlenül kell nekünk hatalmas akciókat szerveznünk, amikor mindenki, egyen-egyenként fontos. Jézus az egy elveszettnek is utánamegy. Neki egyen-egyenként vagyunk fontosak.
Szeretett testvéreim Jézusban!
Én így szeretnék csendesen élni, tenni a magam dolgát, és saját kezemmel dolgozni. Csendességben, a szívem mélyén ülve Jézussal, és folyamatosan beszélgetve vele. Csendben, élni az egyszerű és lélekemelő, vágyva-vágyott falusi életet. Tenni a magam dolgát, ami együgyűséget jelent. Vagyis egy-ügyűséget. Nincsen más ügyem, más feladatom, mint hirdetni mindenkinek azt, hogy Jézus MÁR odaadta értünk az életét. És közben saját kezemmel dolgozni. Az irodában, a templomban, a kiskertben és a nagykertekben, de még idővel a fáskamrában is. Közben pedig élni az evangéliumot: a bűnbocsánat és a feltámadás evangéliumát. Sugározni Jézust mindenki felé, hogy aztán a közös, csendes életünkben mindannyian tegyük a magunk dolgát, saját kezünkkel dolgozva.
Mert az ige nem egyes számban, hanem többesben beszél! Tudniillik mi, a közösség tagjai, éljük az életünket. Mi, alásonyiak, dabronyiak, szalókiak, nyárádiak és vidiek. És mindenki más is, aki máshol éli az életét, de megtisztelt bennünket azzal, hogy megosztja velünk ezt a napot.
Csendesen éljünk – mondja az ige. De milyen nehéz újra és újra a grafika első rajzának testhelyzetéből eljutni az alázatos, egy-ügyű, Jézussal folyamatosan beszélgető elcsendesedéshez! De Isten megadja nekünk ezt a kegyelmét.
Tenni a magunk dolgát. Több-ügyűségben és egy-ügyűségben is. Több-ügyűségben, mint akik egyszerre vagyunk magánemberek és közfeladatainkat ellátók. Helyt kell állnunk gyermekként és szülőként. Házastársként és gyermekeink szüleiként. Nagyszülőként és özvegyként. És sorolhatnánk még tovább számos szerepünket az életben. Közben pedig tenni a magunk dolgát az evangéliumi egy-ügyűségben is. Megélve és hirdetve azt, hogy Jézus kezébe szegekkel véste bele Isten azt, hogy halálosan szeret bennünket. Megélve a bölcsesség kezdetére eljutó alakkal azt, hogy nekem szól az evangélium, és innen indulva megosztani ezt másokkal: hirdetni ezt az örömhírt.
És végül saját kezünkkel dolgozva. Nem másokra lőcsölve, nem „valakit” keresve, nem a manikűrünket vagy a bőrünk puhaságát féltve, hanem kérgesre dolgozva a munkára teremtett kezeinket, amik így még nagyobb szeretettel simogatnak majd, a munkától megnemesedve. A gyülekezeti szolgálatban is nemesedve.
Az a bizonyos bölcs lelkész sokat segített nekem abban, hogy eljussak a bölcsesség kezdetére, az folyamatosan imádkozó életformára, mint a lekuporodó alak a képen. Mára már egyetértek vele. Éppen ezért, minden bizonnyal mindenki érzi, hogy egyféle mottója is ez az ige szolgálatomnak, és közös életünknek a gyülekezettel.
Nem azért fogok, és nem azért fogunk mi itt együtt dolgozni, hogy mások halljanak majd rólunk. Igyekszünk majd csendesen és csendességben élni. Megéljük majd azt, hogy Jézus személy szerint nekünk, az egyetlennek is utána jön újra és újra. Egy és egy és egy emberként fogjuk megélni Jézus titkának erősödését az életünkben. Aztán megtanuljuk újra és újra szolgálatokba fogalmazni ezt, hogy mások is megtapasztalhassák majd.
Ámen.
