Szeretettel üdvözöljük a Nagyalásony - Dabrony - Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség hivatalos oldalán! Jó olvasást kívánunk!

2012. november 12., hétfő

Hálaadás



A Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség az MVH Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyert 9.186.351 forintot a Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport közreműködésével. Ezen segítség nélkül nem történhetett volna meg az épület teljes körű vízszigetelése. A padozatot teljes egészében kiszedték, a falakat három méteres magasságig kívül-belül tégláig leverték, valamint az épületet körbeásták. Így jöhetett létre az a komplex rendszer, ami egyfelől úgy szigetel alulról, hogy közben a talaj oldalról tud szellőzni, másfelől a falak speciális vakolatot kaphattak, illetve úgynevezett drain-csöves hálózat veszi körül az épületet gyűjtőaknákkal. Emellett a bejárati ajtók cseréje történt meg, mivel azok a vizes fal miatt tönkre mentek.
További munkák ugyan nagyon is szükségesek még a jövőben, de mostanra – a szinte minden gyülekezetünkben túlságosan jól ismert – fekete falak eltűntek, nem folyik le a salétromos vakolat, és ami a legfontosabb: nem káros már az egészségre a levegő. Hála ezért mindenkinek, aki hivatalból segített, és mindenkinek, aki felebarátilag segített – úgy pénzzel, mint idővel, odafigyeléssel, törődéssel, kétkezi munkával, és még leírhatatlanul sok mindennel!
Leginkább pedig hála érte Istennek. A gyülekezet pedig itt is kezdte az egészet: mielőtt a megvalósításnak akár csak a papírmunkái is elkezdődtek volna, áldáskérő istentiszteletre gyűltek már össze a helyiek. Nem akartak úgy lépni egyetlen egyet sem, hogy azon ne legyen ott az Ő áldása.




2012. november 5., hétfő

Munkagépekkel a templom belsejében

forrás: nagyalasony-online.hu


A tizennyolcadik században épült nagyalásonyi evangélikus templom falainak vizesedésének megszüntetése az utóbbi években egyre sürgetőbb feladattá vált és a templom felújítását sem lehetett tovább halogatni. A Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoporton keresztül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyert 9.186.351 forintos pályázati összeg megnyerésével nagy részben elhárult ennek anyagi akadálya, így megkezdődhettek a felújítási munkálatok.


A templom külső és belső képe látványos változáson esett át, hiszen két és fél méteres magasságban leverték a vakolatot, elbontották a belső elválasztófalakat és a padokat, felszedték a kövezetet és a linóleumborítást, és végül felbontották a teljes aljzatbetont. Az oltár biztonságos elhelyezése kapcsán jó ötletet adott Pethő Judit lelkésznő spontán sóhajtása, hogy a gyülekezeti házban tartott istentiszteletekről már csak az oltár hiányzik. Mivel végiggondolva is ez tűnt a legbiztonságosabb tárolásnak, így a férfiak szinte azonnal eleget is tettek ennek. Aki tehát belép a gyülekezeti házba, tulajdonképpen templomba érkezik meg, oltárral és keresztelőkúttal együtt.
 
Az előkészítést követően megkezdődhetett a vizesedést megszüntető munka, melynek során a templom belsejében többek között szűrőkavics-ágyazatot terítenek el, és efölé készítik majd el az aljzatbetont. A templomfalak körül a vizesedés megszüntetéséhez szivárgó árok elkészítése, beton folyóka alkalmazása, valamint draincsövezés szükséges, ami a kialakítása során öt ponton gyűjti össze a talajvizet. A járólap elkészítése, a külső és belső szellőztető vakolat felhordása, a homlokzat színezésének javítása, valamint új bejárati ajtók elhelyezése lesz a vizesedést megszüntető munkasor befejező része.
Ugyanakkor a pályázatban nem szereplő munkák elvégzése is szükségessé vált, így az ablakok cseréje, a villamoshálózat felújítása, új padok készítése, valamint a két és fél méteres magasság fölötti vakolás kívül-belül. Mindennek megvalósításához változatlanul várják a hívők, és más támogatók adományait.
A felújítást a pápai Ostrya Bt. végzi Hegyi Róbert vezetésével, a műszaki ellenőr Csizmadia László.

S. K. Zsóka (HCJD), Pethő Judit