Csikósné Marton Lívia beszámolója:
„…mert az egész nép – hallgatva őt – rajongott érte.” (Lk. 19:48.)
Aki hallotta már prédikálni Kopf Andrást, biztosan érti, miért választottam ezt az igerészletet a cikk mottójául. Nem is csoda, hogy lelkiismeretes, odaadó szolgálata miatt mindenki, aki találkozott vele, a szívébe zárta, és ennek egyenes következménye lett, hogy a presbitérium hamarosan lelkészévé választotta őt.
2011. november 5-én kettős ünnepet ült a Somlószőlősi Evangélikus Egyházközség és a társult gyülekezetek: Polgárdi Sándor esperes beiktatta hivatalába Kopf András Gyula lelkészt, és Szemerei János püspök felszentelte a megújult somlószőlősi evangélikus templomot.
Az eseményre rengetegen érkeztek nemcsak a gyülekezetekből, de az ország minden tájáról: Komlóról, ahonnan András származik, Bonyhádról és Orosházáról, ahol korábban szolgált, sőt még a határon túlról is: lelkész barátai Szabadkáról.
A templom zsúfolásig megtelt, s evangélikus himnuszunk, az Erős vár a mi Istenünk hangjaira bevonultak a lelkészek Andrással együtt. A liturgia és a főének után Szemerei János nagytiszteletű püspök úr szolgált igehirdetéssel, melynek alapjául ezt az igét választotta: „Életem a porhoz tapad: eleveníts meg igéddel!” (Zsolt. 119:25.) Prédikációját ezzel a gondolattal indította: azt, hogy mindannyian a föld porához tartozunk, fizikailag is érezzük egész életünk során; s minél idősebbek vagyunk, annál inkább. A Föld vonzásának fogságában vagyunk, amely ideköt bennünket, hiszen itt a van az otthonunk is, az életünk tere, amelyre bizony jobban kellene vigyáznunk – kötötte a témát a környezetvédelem aktuális problémáihoz. Majd arról beszélt, milyen csodálatos titok által terem meg az ennivalónk a földeken, például az a gabona, amelyből mindennapi kenyerünk származik – arcunk verejtékével esszük a kenyeret, míg visszatérünk a földbe. Bizony porból lettünk – figyelmeztet minket a teremtéstörténet, mellyel riadtan szembesülünk minden temetésen. De hogyan teremtette Isten az embert? – tette fel a kérdést. A válasz csupán ennyi: „Legyen…!” – és úgy is lett: Isten életre hívja az élettelent. Egy épülettel kapcsolatban is így van – folytatta a püspök úr –, amelyhez érzelmileg kötődünk. Mert mi tesz egy épületet szent hellyé? Az Isten áldása, jelenléte és igéje. Ezért imádkozunk, hogy Isten lelke használja fel a földi anyagokból rakott épületet. De mindez hiábavaló – figyelmeztetett –, ha a lelkünkben űr marad. Igazán boldoggá a lelki értékek tesznek minket; a lelki, s nem az anyagi gazdagság. A templom is ezért fontos: Isten találkozni akar velünk, s az ő lelke akar megáldani és vezetni bennünket. S nem kevésbé fontos, hogy legyen lelkészünk is, akinek Isten áldja meg a szolgálatát. Imádkozzunk azért, hogy a templom és a lelkész is betöltse hivatását, s találkozzunk azzal, aki megszólít.
A Szentlélek segítségül hívása után következett maga a templomszentelés és az áldás.
Az ünnepi istentiszteleten ezután került sor a beiktatásra, amelynek elején Polgárdi Sándor esperes úr imádkozott, majd ezzel az igével folytatta: „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." (Mt. 9:35-39.) …Végezd el szolgálatodat teljesen! – kívánta Andrásnak. Ezután következett a megbízólevél átadása, majd a kérdések megválaszolása és a közös imádság, mely után az esperes úr hivatalosan is beiktatta Kopf András Gyula megválasztott lelkészt, gondjaira bízta a somlószőlősi gyülekezetet és megáldotta. A jelen lévő lelkipásztorok is áldásukkal s a Konfirma eléneklésével indították útjára a frissen beiktatott parókust.
…aki természetesen ezúttal sem úszhatta meg igehirdetés nélkül! Ezt az igeverset választotta: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.” (Zsolt.84:2-3) Prédikációjának néhány gondolatát idézem, amelyek a különféle érzések köré csoportosultak: Milyen érzés fog el minket, amikor belépünk ebbe a templomba… milyen érzés az anyai szív alatt otthonra lelni. Ha az anyai szív megszakad valamiért, a másik oldalon Krisztus visszamosolyog ránk, ha a szíve meg is hasad értünk. Mi a szent hely nekünk? Talán a Somló vagy az Árpád-kori templom? Bárhol lehet, ahol Istennel találkozhatunk. Legyünk büszkék a templomunkra, a gyülekezetünkre, de sohase felejtsük el, hogy egyedül Istené a dicsőség!
A maga részéről csupán azt kérte, hogy ezt ne rontsa el semmivel.
A záró oltári szolgálat után a Somlószőlősi Nyugdíjas Klub Somvirág kórusának rövid műsora hangzott el, s az ezt követő ünnepi közgyűlés és a köszöntések után nemzeti imádságunk, a Himnusz közös eléneklésével fejeztük be az istentiszteletet.
Majd két órán keresztül tartott az ünnepség, mely után a parókián szeretetvendégség várta az egybegyűlteket. Végre meg lehetett könnyebbülni, no és a terített asztalok és a jóféle somlai bor mellett – „…ami felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét…” (Zsolt. 104:15.) – könnyebben megy a beszélgetés is. Rég nem látott ismerősök örültek egymásnak, vagy éppen ismerkedtek össze új emberekkel. Nemsokára a harmonika is előkerült, s felharsant a nótaszó; végül is örömünnepet ültünk, nem igaz? Ennek megfelelő volt a hangulat:
„Legyen a holnap is olyan, mint a ma, vagy még sokkal jobb!” (Ézs. 56:12.)
