Szeretettel üdvözöljük a Nagyalásony - Dabrony - Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség hivatalos oldalán! Jó olvasást kívánunk!

2010. december 28., kedd

Karácsony Esti prédikáció!


Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Miért indulnak el a pásztorok, miért indulnak el a bölcsek? Miért hagyják ott nyájukat, hagyják ott országukat és miért veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek Jézus lába elé?
Ezen a mai estén látva a gyermekek szép műsorát és hallva a mai igét a megváltó ígéretéről engem ezek a kérdések foglalkoztatnak.
Az foglalkoztat, mi az-az ok, amiért az ember elindul Isten felé. Mi vagy ki mozgatja az embert abban a pillanatban, amikor aktívvá válik az Isten ügyével kapcsolatban.
A gyermekek előadásában jól látható volt három lépés, ami az embert Jézus elé vitte.

Első lépés:
A három lépés közül az első az angyal és a csillag megjelenése és üzenete volt történetünkben. És valóban amikor az Istent keressük, amikor az Isten közelébe akarunk jutni, akkor mindig ő lép közel hozzánk és küldi el életünkbe segítő angyalát egy-egy kedves ember képében, aki elindít minket a betlehemi istálló felé, vagy vezérlő csillagát egy esemény egy életünket megfordító hír hallatán, ami aztán Jézus bölcsője felé indít minket.
Számomra ez az első üzenete karácsony estéjének. Testvérem, az első lépést mindig Isten teszi. Isten kínálja fel az alkalmat, hogy keresztelőre hozd gyermekedet, Isten kínálja fel az alkalmat, hogy vasárnap el gyere templomba, Isten kínálja fel az alkalmat, hogy hozzá napjában imádkozzál, és hiszem Isten kegyelméből lehet az is, hogy ma itt karácsony este alkalom van az összegyülekezésre.
Az első lépést ő teszi, de vajon a másodikat ki?

Második lépés:
Ha újra a pásztorok és a bölcsek történetét vesszük alapul, jól látható, hogy a második lépés az emberé. Az ember dönt úgy, hogy elindul megnézni azt, amiről az angyal beszélt, amiről a csillag hírt hozott.
A második lépés az emberé, és ha ennek a lépésnek az igazi mélységét nézzük, akkor el kell csodálkoznunk. Mert akár hogyan is nézem a történeteinket, a második lépés mindkét esetben egyszerű, emberi gondolkodás eredménye.
Én azt hiszem idilli lenne azt gondolni, hogy a pásztorok vagy épp a három bölcs csak úgy minden mérlegelés nélkül indul útnak.
Szerintem ők nagyon is mérlegeltek. Hallva a zsidó király megszületésének hírét, egyszerű hasznosság elve alapján indultak útnak. A pásztorokat talán a kíváncsiság is hajtotta, ki lehet az, akiről az-az angyalforma fény beszélt, vajon tényleg a nagy király született meg!
De mivel emberek voltak szinte biztos felmerült egy másik gondolat is. Ha tényleg megszületett az évszázadok óta várt király, ha tényleg itt a megváltó, hát micsoda sansz elsőként a lába elé térdelni és fejet hajtani. Talán majd emlékezni fog ránk, talán kitörhetünk eddigi pásztor életünkből.
De a bölcseknél sem lehetett ez másként. Vajon nem a hasznosság vezette az ő szívüket is? Vajon nem azért indultak el, a jelre a zsidók királya után, mert szerettek volna egy jó, megbízható szövetségesre lelni, akit már gyermekkora óta ismernek és aki ha felnő majd jó partner lesz a birodalmak között?
És akkor amikor mi az Úr Istent keressük számtalanszor életünkben, amikor Isten elé lépünk életünk nehéz, fájdalmas, küzdelmes perceiben, amikor nincs már más segítségünk csak az Úr Istenhez fordulás, akkor nem ugyan az vezérel mindnyájunkat, a hasznosság? Hátha segít rajtunk, hátha hasznunk származik abból, hogy hozzá imádkozunk?
Az ember kedves testvérek ilyen! Így alakult, formálódott éveken át. A hasznot keresi mindenben. Az egyéni érdeket tartja szem előtt minden esetben. Legyen az emberek közötti kapcsolat, vagy legyen az Úr Istennel való kapcsolat.
Ami viszont egészen érdekes és ami igazán áldottá teszi a történetünket és ezt a mai estét, az a harmadik lépés.

Harmadik lépés:
Figyeljük csak meg, mi történik, amikor megérkeznek a pásztorok, megérkeznek a bölcsek és amikor Isten kegyelméből megérkezünk mi Nagyalásonyban élő evangélikus keresztyének Jézus betlehemi jászla elé.

Egészen addig, amíg az út tart, amíg az ember Jézus felé lépked, céllal vagy cél nélkül, jelt kapva, vagy csak egyszerű Karácsony esti istentiszteletre sietve, addig az egyszerű világi törvények, egyszerű emberi szabályok irányítják az ember életét. Addig az ösztönök, a megszokás, a haszon és kitudja még mi határoz meg minket.
Ami viszont sorsfordító, ami viszont emberi ésszerűséget változtató és megreformáló, az akkor történik, amikor megérkezünk végre Jézus el.
Olyan csodálatos látni a pásztorokat és a bölcseket Jézus előtt. Képzeljük el magunk előtt a helyzetet. Az angyalok hírül adták, hogy megváltó született. A pásztorok útra kelnek minden bizonnyal egy hosszú nehéz nap után és ahelyett, hogy királyi palotához érnének, egy ütött kopott istállóhoz vezet az útjuk! Hát ha én lettem volna az egyik pásztor, ha én találkoztam volna a királyomat várva, egy ütött kopott istálló mélyén fekvő kisgyermekkel!Hát egy hatalmas gúnyos nevetéssel percekig tartó bosszankodás közepette szidtam volna a társakat, akik rászedtek minderre az útra. És azonnal sarkon fordulva haza mentem volna.
És szerintem mindenki közülünk így tett volna!

De ehelyett mit csinálnak a pásztorok? Megérkeznek Jézus jászla elé, észre sem véve a körülményeket, a förtelmes hátteret, ránéznek Jézusra és kifordulva önmagukból letérdelnek és imádják a csecsemőt. De akkor sem látunk mást természetesen, ha a bölcsek útját szemléljük. Sőt talán náluk még megdöbbentőbb a helyzet, hisz királyi pompához szokott emberek ők, akik élete abból áll, hogy palotáról palotára járnak, és ők, akik talán még sohasem voltak istállóban, sohasem jártak ilyen elhagyatott és visszataszító helyen, belépnek az istállóba és a pásztorok mellé letelepedve imádják Jézust!
A harmadik lépésben fordul meg minden. A harmadik lépés, Jézussal való személyes találkozás változtat meg mindent. És ha most végignézed életed eddigi útját, testvérem te hányadik lépésnél tartasz? Érezted-e már életedben, hogy valami, vagy valaki megszólított, hogy Isten felé lépdelj? Érezted-e már életedben, hogy elindultál önszántadból, minden körülményt kizárva Jézus felé? Érezted-e már életedben, hogy Jézussal személyesen találkozva valami olyan boldogság fogott el, amilyent semmi más nem tud nyújtani?
Ha igen, tudd jó úton jársz és soha ne feledd, miért lépdelsz előre és előre.
Azért, mert Jézus személyében a mai igénk üzenete valósággá vált. Azért, mert Jézus az a megváltója életednek, aki közelében a bánat, a gyász, a megtört szív vigaszra lel, a kereső élet, a világi összefüggéseket kutató értelem megoldásra talál és az örömben, boldogságban élő lélek még jobban megelégedik.
Mert eljött Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez!

Ámen

2010. december 25., szombat

BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK 
MINDEN KEDVES GYÜLEKEZETI TAGUNKNAK ÉS OLVASÓNKNAK!

2010. december 21., kedd

Karácsonyi készülődés Nemesszalókon!




Szerdán délután karácsonyi próbára és karácsonyfa díszítésre gyűltek össze a nemesszalóki gyerekek az evangélikus templomban! A szinte hiány nélkül szereplő hittanosok, több napja próbálnak lelkesen egy betlehemes történetet, hogy Karácsony Estéjére felkészültek legyenek a műsor előadására. Őket a gyülekezetben tavaly konfirmálkodottak és régi nagy ifisek is kiegészítették, így egy sokszínű és tág korosztályú szereplőgárdával találkozhat mindenki, aki pénteken délután ellátogat a nemesszalóki evangélikus templomba! Hogy mikor lesznek pontosan ünnepi Istentiszteleteink, azt az alábbiakban közöljük:

2010. december 24. (péntek)    - Karácsony este            - 15.30 (gyermekműsorral)
2010. december 26. (vasárnap) - Karácsony 2. ünnepe   - 11.00 (úrvacsora)
2010. december 31. (péntek)    - Óév este                      - 15.30 (igét hirdet: Weltler Gábor ev. lelkész)
2011. január 1. (szombat)         - Újév napja                   - 15.30 (igét hirdet: Pongrácz Máté)
2011. január 2. (vasárnap)        - Esztendő első vas.        - 14.00 (igét hirdet: Győri Boglárka teol. hallgató)

2010. december 20., hétfő

Karácsonyi készülődés Nagyalásonyban!


Ünnepi Istentiszteleteink időpontja Nagyalásonyban:

2010. december 24. - Karácsony Esti Istentisztelet 18 órától az evangélikus templomban  
                                                   (gyermekműsorral)

2010. december 25. - Karácsony 1. ünnepének Istentisztelete 10 órától a templomban 
                                                   (úrvacsora)

2010. december 26. - Karácsony 2. ünnepének Istentisztelete 14 órától 
                                                   (református Istentisztelet)

2010. december 31. - Óév esti Istentisztelet 18 órától 
                                                   (igét hirdet: Weltler Gábor evangélikus lelkész)

2011. január 1.          - Újév napi Istentisztelet 10 órától a gyülekezeti házban

2010. december 14., kedd

Istentisztelettel egybekötött szeretetvendégség Nemesszalókon!


Bár Nemesszalókon csak minden első és harmadik vasárnap van istentiszteleti alkalom, most mégis szép számmal jelentek meg az evangélikus testvérek a második vasárnap is a gyülekezeti teremben, hisz Istentisztelettel egybekötött szeretetvendégségre voltak hivatalosak.

Az alkalom 2010. december 12-én 13.30-kor kezdődött Istentisztelettel, ahol Isten igéjét Szemerei János a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese hirdette.
A liturgia szolgálatában a helyi beosztott lelkész, Pongrácz Máté segédkezett. Az Istentisztelet végeztével az összegyűlt testvérek a már szépen elkészített asztalok köré ültek, hogy meghitt asztalközösségben hallgassák meg a szeretetvendégség előadóját, Szemerei Jánost. A témája a délutánnak az egyház jövőjéről való beszélgetés volt. A tartalmas és fontos kérdéseket feszegető előadás után, több presbiter testvér felszólalása következett, és egyfajta közös gondolkodás indult arról, merre kell haladnia a jövőben evangélikus közösségeinknek.
Az alkalomról bár meghívott vendégünknek korábban el kellett sietnie, azonban mindez nem szegte kedvét az egybegyűlteknek, és sütemények, üdítők mellett hosszan beszélgettek a gyülekezet sorsáról és egyéb felmerülő kérdésekről.

Istentől megáldott alkalom volt ez az együttlét, ezt minden résztvevő érezhette és bizony igény fogalmazódott meg a többszöri találkozás és közös beszélgetés megszervezésére.

Szeretetvendégség Nagyalásonyban!

Az elmúlt hétvégén 2010. december 11-én különleges alkalomra gyűltek össze az evangélikus és más felekezethez tartozó testvérek a nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola aulájában, hiszen ádventi szeretetvendégségre került sor a Nagyalásonyi Evangélikus Gyülekezet szervezésében.

Már az alkalmat megelőző órákban megtelt a süteményes asztal minden finomsággal, amelyeket a gyülekezet asszonytestvérei készítettek az ádventi alkalomra.
17 órára az aula is szépen megtelt, és Pongrácz Máté evangélikus lelkész köszöntő szava után a külsővati idősek otthona dolgozóiból létrehívott kórus szép zenéjére figyelhettek a résztvevők. A kórus énekeit, külsővati fiatalok csellójátéka és zongorajátéka színesítette valamint Szalay Rozália evangélikus presbiter testvérünk szép versmondása.
A kórus zeneszámai között, Pongrácz Máté lelkész tartotta meg nyitó áhítatát, amelynek során Ordass Lajos gondolatait osztotta meg a testvérekkel az ádvent különlegességéről és a mennyország páratlanságáról.

Az imádság és éneklés után a meghívott vendég, Szemerei János a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese vette át a szót, aki az egyház útépítő munkájáról és a jövő nagy kihívásairól, feladatairól beszélt 40 percben a hallgatóságnak. Az előadás végeztével kérdések hangoztak felé a szorvány gyülekezetek helyzetével kapcsolatban, a jövő egyházával kapcsolatban és egyéb témákban.
A válaszok közben a sütemények is az asztalra kerültek, és közös gondolkodás, beszélgetés kezdődött a résztvevők között.







Csikós József képei
Bízzunk benne, ádvent csendjében a közösség, a beszélgetés és a zene segítségével közelebb tudtunk kerülni egymáshoz és ami talán ennél is fontosabb, közelebb tudtunk kerülni ahhoz az Úrhoz, aki teremtett minket és feladattal látott el, itt a földi vándorúton.

Ádventi Koncert Dabronyban!

A hideg idő ellenére, nagyon sokan voltak kíváncsiak arra az ádventi koncertre, amit a Dabronyi Evangélikus Templomban tartott az evangélikus gyülekezet. A meghívott kórus a külsővati idősek otthona munkatársaiból összeállt együttes volt, akiket külsővati zenéhez értő fiatalok egészítettek ki.

Az alkalmat Árus Kovács Gábor plébános imája nyitotta, majd felcsendültek a szép ádventi zenék és csodálatos hangulatot teremtettek a hideg templomba.
A sok ádventi éneket cselló és zongorajáték, valamint egy szép vers színesítette.

Kórus Nagyalásonyban
A koncert végén, Pongrácz Máté evangélikus lelkész olvasott fel egy rövid áhítatot Ordass Lajos tollából, majd imádsággal zárult a dabronyi alkalom. 

A kórus a Csendes éj eléneklésével búcsúzott Dabronytól és  bizony az ének sorai hosszú percekig, meg is maradtak a haza felé tartó közösség szívében.

Bízzunk benne, ez a koncert Karácsony ünnepére való lelki felkészülésben segítséget nyújtott minden kedves testvér számára.

2010. december 4., szombat

SZERETETVENDÉGSÉG!





 GYÜLEKEZETI SZERETETVENDÉGSÉGEK!



2010. december 11-én (szombat) 
Dabronyban és Nagyalásonyban


A délután tervezett programja:
         15.30 - Zenés áhítat a Dabronyi Evangélikus Templomban 
                      (fellép: Külsővati Énekkar)
         17.00 - Beszélgetés ádvent csendjében az egyház jövőjéről Szemerei                       Jánossal (Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese)
                      a Kinizsi Pál Általános Iskola aulájában, Nagyalásonyban
         18.00 - Kötetlen beszélgetés – záró imádság, áldás



2010. december 12-én (vasárnap) 
Nemesszalókon


A délután tervezett programja:
         13.30 - Istentisztelet a gyülekezeti teremben (igét hirdet: Szemerei 
                      János)
         14.30 - Beszélgetés ádvent csendjében az egyház jövőjéről Szemerei                       Jánossal (Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese)
                      az evangélikus gyülekezeti teremben
         15.30 - Kötetlen beszélgetés – záró imádság, áldás


MINDKÉT ALKALOMRA SZERETETTEL VÁRJUK DABRONYI, NAGYALÁSONYI ÉS NEMESSZALÓKI TESTVÉREINKET!

2010. november 30., kedd

Ádventi Istentiszteleteink Nemesszalókon!


·       2010. december 5. – 15.30 - Ádvent 2. vasárnapja
            Textus: Mal. 3, 1-7. (templomban)

·       2010. december 12. – 13.30 - Ádvent 3. vasárnapja
            Textus: 5Móz 5, 6-10. (gyülekezeti teremben)
            igét hirdet: Szemerei János (esperes)

·       2010. december 19. – 15.30 - Ádvent 4. vasárnapja
            Textus: Zsolt 100, 1-5. (templomban)

Ádventi Istentiszteleteink


Ádventi Istentiszteleteink Nagyalásonyban és Dabronyban!

·       2010. november 28. – Ádvent 1. vasárnapja (10.00 Nagyalásony, 11.00 Dabrony)
            Textus: Ézs 55, 6-11. igét hirdet: Pongrácz Máté

·       2010. december 5. – Ádvent 2. vasárnapja (10.00 Nagyalásony, 11.00 Dabrony)
            Textus: Mal. 3, 1-7. (református Istentisztelet)

·       2010. december 12. – Ádvent 3. vasárnapja (10.00 Nagyalásony, 11.00 Dabrony)
            Textus: 5Móz 5, 6-10. igét hirdet: Szemerei 
            János (esperes)

·       2010. december 19. – Ádvent 4. vasárnapja (10.00 Nagyalásony, 11.00 Dabrony)
            Textus: Zsolt 100, 1-5. igét hirdet: Pongrácz Máté

Hétközi ádventi Istentiszteleteink:

·       2010. december 2. (csütörtök) – (16.00 Dabrony, 17.00 Nagyalásony)
            téma: Ordass Lajos evangélikus püspök 1956-os ádventi igehirdetése

·       2010. december 16. (csütörtök) – (16.00 Dabrony, 17.00 Nagyalásony)
            téma: Turóczy Zoltán evangélikus püspök 1952-es ádventi igehirdetése

2010. november 28., vasárnap

Ádventi koszorú készítés!

Hosszú évek hagyománya folytatódott 2010. november 27-én Nemesszalókon a gyülekezeti teremben, hisz ismét megrendezésre került az ádventi koszorú készítés!
A nemesszalóki szülők csodálatos környezetet teremtettek a délutánnak, és rengeteg zöld növénnyel, szép kiegészítőkkel és sok sok süteménnyel várták az érdeklődő gyerekeket.

Egyesek a régi ádventi koszorút újították fel, és varázsolták ismét széppé, mások egészen az elejéről kezdve alkottak szebbnél szebb koszorúkat.
A délután lényege, nem is annyira a koszorúk szépsége, sokkal inkább a közösség, a közös éneklés, elcsendesedés és beszélgetés volt.

Bízzunk benne, hogy az elkészült koszorúk és a rajtuk lévő gyertyák segíteni fogják gyülekezeteink családjait, hogy az ádvent meghittsége minden családba elérezzen és megteremtse az alkalmat Jézus Krisztus Urunk születésének várására.
 






2010. november 20., szombat

Emlékező Istentisztelet Örök Élet vasárnapján!

Várunk minden emlékezni vágyó testvérünket 2010. november 21-én,

Nagyalásonyba 10 órára,
Dabronyba 11 órára,
Nemesszalókra 13.30-ra

az evangélikus templomba, ahol minden ebben az egyházi évben elhunyt testvérünkről megemlékezünk imádság és egy-egy gyertya fénye mellett.

2010. november 16., kedd

Szupplikáció Nagyalásonyban!

Idén is mint minden évben ősszel küldött szupplikáló teológust az Evangélikus Hittudományi Egyemet, a Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalók Társult Evangélikus Egyházközségbe.

A szupplikáció lényege, hogy a teológus tapasztalatot szerezhessen a gyülekezet előtti prédikálás terén, valamint hogy a Hittudományi Egyetem számára gyűjtsön adományokat!
2010. novemberében Bajnóczi Márió III. éves teológus hallgató látogatott el gyülekezetünkbe. A Budapesten lakó fiatalember nagy örömmel és lelkesedéssel érkezett, és bár kötelessége nem lett volna, még az ifjúsági istentiszteleten is vállalt szolgálatokat.
Hálásan köszönjük segítségét és azokat a mély gondolatokat, amelyeket kaptunk igehirdetéseiben.
Isten áldását kívánjuk életére, és azok számára, akik vasárnap nem jutottak el a templomba, itt közöljük a teológus hallgató közösségünkben elmondott prédikációját:

Igehirdetési ige: Róm. 14, 7-12
- Mit nem képzel?! - ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.
- Hogyhogy mit képzelek?! - emelte fel a hangját az első vevő. - Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!
- De az - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?
- Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos - mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Mit érdekel engem a cégtulajdonos - háborgott az első vevő -, nekem aszpirin kell, és kész.
- Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!
- Mi a szöszt árulna mást egy patikában? - mérgelődött az első vevő.
- Embernek fia - mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh -, ez nem a test, ez a lélek patikája.
Az első vevő szemében érdeklődés csillant.
- Lelki bajok ellen?
- Igen - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.
Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó.
- Tisztelt barátom - folytatta kissé ünnepélyesen -, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon!
- Hogy őszinte legyek - toporgott izgatottan az első vevő -, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában... bár reménykedem... de reményemet ki sem merem mondani.
- Mondja csak bátran - biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat...
Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:
- Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.
- Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?
- Van - mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében.
- Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.
Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.
- Van egy bökkenő - mondta.
- Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt!
- Annyicska csak - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.
- Úgy érti... - tátotta el a száját az első vevő.
- Úgy - bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Hát azt várhatja - mondta elkeseredetten az első vevő.
- Mit?
- Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára.
- Már miért ne történhetne meg?
- Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.
- Szívesen állok rendelkezésére - készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.
- Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges!
- De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett.
- Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.
- Maga nagyképű fajankó! - ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. – Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!
Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót…

Az ember nagyon könnyen tud, és szeret is ítélkezni mások felett. Talán ha lenne egy olyan csodapatika, ahol mások lelki bajaira lehetne gyógyírt kérni, akkor biztos lennék benne, hogy ott mindig hosszú és tömött sorok állnának az ablak előtt. De ebben a rövid történetben, Rimapénteken egy olyan patika van, ahol mindenki a csak a saját bajára kérhet gyógyszert. Nem tudom, akad-e egyáltalán valaki, aki képes elismerni magáról, hogy ő például nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, ha Te Rimapénteken laknál, elmennél-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?
Mások dolgaiban mindig nagyon okosak vagyunk. Mások helyett mindig könnyen tudunk dönteni. Talán azt is tudjuk, hogy mi a jó nekik. Nem vagyunk egyformák. Mások az ízléseink; más zenéket hallgatunk, más ruhákban járunk, más a viselkedésünk, más társaságokba érezzük jól magunkat. Különbözőek vagyunk mindannyian. Meg tudjuk mondani, mi tetszik a másikban, mi nem. Meg tudjuk mondani, mit szeretünk a másikban és mit nem. Tehát nagyon könnyen tudjuk jellemezni vagy kritizálni a másikat. Sőt nagyon sok mindenben egymáshoz mérve szoktuk viszonyítani magunkat: hogy csak egy-két példát mondjak, sokszor szoktam hallani másoktól, hogy én jobban tudom ezt vagy csinálni, mint mások, vagy lehet, hogy én nem tanulok valami nagyon jól, de az egyik osztálytársam még nálam is rosszabbul tanul. Ilyenkor mondta mindig apukám, hogy jó, de engem a másik gyerek nem érdekel.
Ember és ember között inkább ilyenek a kapcsolatok. Mindig egymáshoz viszonyítjuk magunkat. Fontosnak tarjuk azt, hogy a többi ember milyen, és szeretjük hozzájuk mérni, hasonlítani magunkat. De Isten és ember között nem ilyen a kapcsolat. Ha Isten téged kérdez meg, őt sem az fogja érdekelni, hogy a másik ember milyen, hogy tanul, milyen zenét szeret, mit csinál rosszul, hogy csal, hogy beszél csúnyán, milyen nagyképű, önző, rosszindulatú, irigy, és még a végtelenségig sorolhatnám. Isten ítéletekor nem másokhoz kell mérnünk magunkat. Isten nem azt fogja tőlünk kérni, hogy ítéljük meg a többieket, ők milyenek voltak. Sőt, nekünk egyáltalán nem is szabadna ítélkeznünk mások felett. Pál apostol a felolvasott igeszakaszban világosan kimondja: egyedül Isten az, aki ítélkezhet, és aki ítélkezni is fog felettünk! És akkor nekünk nem a másik emberről kell majd számot adnunk, hanem saját magunkról. Nem ítélkezhetünk mi a többi emberről, hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé, és ott mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni Istennek.
És saját magunkat megítélni nagyon nehéz és nem is szeretjük. Lázár Ervin meséje végén Rimapénteki Rimai Péntekh csodapatikája is végül csődbe ment, mert írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak. Elmaradoztak a vevők, mert nem vett gyógyszert a boltban senki sem magának, mert nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest.
Isten minket is ítél majd meg ilyenekkel. És ettől az ember nagyon megijedhet. Ha az ember az ítélő Isten nevét hallja, akkor sokszor gondolunk a kegyetlen, a büntető Istenre, aki megnyomorítja és rettegővé teszi az emberek lelkét. Félhetünk ettől az Istentől. És igen, igaz az, hogy Isten ítélő Isten, aki előtt nincs titkokban a mi életünk, aki előtt ismertek a cselekedeteink. Igaz, hogy Isten ezeknek a cselekedetek alapján jogosan büntethet minket.
Isten mindenkit meg fog ítélni cselekedetei szerint. De senki sem azért fog elkárhozni, senki sem azért lesz kizárva a mennyországból, amit tett. Hanem azért, mert nem fogadta el Isten kegyelmét, amit Isten Jézus Krisztusban készített számára. Amikor Isten ítéletet tart majd, senki sem a bűneiért fog elkárhozni, hanem csakis azért, mert elutasította a kegyelmet, amit Isten Jézusban készített számára.
És igen, ítélet lesz Isten előtt, ahol mindenkinek számot kell adni önmagáról. De azt se feledjük el, hogy ingyen, Krisztusért, csakis hit által igazulhatunk meg, ha hisszük, hogy Isten kegyelmébe fogad minket és megbocsátja bűneinket Krisztusért, aki halálával már elégtételt tett minden bűnünkért. Isten ezt a Krisztusba vetett hitet fogja beszámítani. Tehát egyedüli reménységünk Jézus.
És most is fordulhatunk hozzá, és kérhetjük Őt: Uram, nem a magam jóságában, igazságában bízom. Elismerem, hogy előtted bűnös vagyok, és ezért kegyelmedet kérem. Kyrie eleison, légy hozzám irgalmas, és bocsáss meg nekem.

Ámen!

2010. november 15., hétfő

Ifjúsági Istentisztelet (képekben)

A gyülekezet zenekara

A nagy közösség

Vokál

Bábjáték

Teológus hallgató igehirdetése

A záró gyertyagyújtás

Ifjúsági délután az ifjúság szemével!


Szombaton megrendezésre került az ifjúsági délután Nagyalásonyban. Istennek köszönhetően ezen az alkalmon nagyon szép számmal vettünk részt, szülők, nagyobbak, és kisgyermekek.
Akik kikapcsolódásra, szórakozásra és nem utolsó sorban lelki feltöltődésre vágytak, azok most itt jó eséllyel megkaphatták.


Egy kis program ízelítő:

-   Foci, ahol a nagyalásonyi – dabronyi – nemesszalóki és vidi  hittanosok  mérhették össze futball tudásukat.

 
-   Kézműves foglalkozás: Itt a sportolni nem kívánók készíthettek mécseseket, melyeknek később nagy szerepük volt a záró istentiszteleten.
- Közös éneklés a gyülekezeti együttes zenei kíséretének segítségével. Falatozás a gyülekezet felnőtt tagjai által elkészített finom süteményekből.
- Végül  a közös alkalmat  lezáró Ifjúsági istentisztelet,ahol közreműködtek a kis hittanos gyermekek,egy nagyszerű bábjáték keretében bemutatták Ézsau és Jákób történetét.
Isten igéjét a gyülekezetünkben  itt szupplikáló, Bajnóczi Márió teológus hallgató hirdette.

 
   
Istennek legyen hála, hogy erre az alkalomra áldását és segítségét adta! Kérjük a jövőben is, tegye lehetővé, hasonló közösség építő programok létrejövetelét.
Köszönjük minden kedves gyülekezeti testvérünknek, a segítséget akik valamilyen módon hozzájárultak ehhez a lelkiekben gazdag, szép délutánhoz. 

Erős vár a mi Istenünk!
 
(Szalóky Ibolya - Nemesszalók)

2010. november 10., szerda

Ifjúsági Istentisztelet

2010. november 13-án, Nagyalásonyban a Gyülekezeti házban, Ifjúsági délutánt tartunk!



A délután programja:

14.00-14.30 - Érkezés, kezdő áhítat
14.30-15.45 - Focimeccs az iskolában (Nagyalásony-Nemesszalók)
16.00-17.30 - Ifjúsági Istentisztelet
                             zenél: a nagyalásonyi gyülekezeti együttes 
                             bábozás (nagyalásonyi gyerekek)
                             igét hirdet: Bajnóczi Márió (III. éves gyülekezetünkben szupplikáló teológus hallgató)



Minden kedves Gyermeket, Szülőt és Nagyszülőt szeretettel várunk!
   

2010. november 6., szombat

Levéltárrendezés

Örömmel számolhatok be a gyülekezet tagjainak, hogy Manke-Lackner Eszter lelkészasszony által szorgalmazott levéltárrendezés november első hetében elkezdődött a nagyalásonyi gyülekezetben. Kerekes Szilárd levéltáros érkezett Budapestről, hogy felmérve a nagyalásonyi, a dabronyi és a megtalált nemesszalóki iratmennyiséget, rendezze az évszázadok alatt felhalmozódott iratanyagot.


Megtalálhatóak voltak és rendezésre kerültek a régi szekrényekben és a parókia melletti raktárhelységben 300 éves anyakönyvek, több száz éves prédikációk, levelezések és befizetések.
Különleges élmény volt megtapasztalni, milyen mély és régi gyökerekkel rendelkezik a nagyalásonyi evangélikusság.


A rendezés után nagy terve a gyülekezet vezetésének, hogy egy kiállítást szervezzen a legértékesebb és legkülönösebb iratokból, valamint az, hogy kialakítson egy megfelelő helyet, az iratok tárolására. Ehhez elsősorban szekrények vásárlására lesz szükség, hogy az iratok most már méltó helyükre kerülhessenek, olyan helyre, ahol még több száz évig elérhetőek legyenek a kutatók, gyülekezeti tagok számára.
Isten segítse ezen terveink elérését.