Igehirdetési ige: 1Jn 3, 10-12
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.
3,11 Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;
3,12 nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.
Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ki az Istennek tetsző ember? Ezt a kérdést teszi fel János apostol a ami igében, és bizony aki már gondolkodott életében arról, hogyan lehet megállni az Isten ítélőszéke előtt ama utolsó napon, az minden bizonnyal feltette már magának ezt a kérdést. Ki az Istennek tetsző ember? Hogyan élhetek úgy, hogy ő halálom napján szeretettel fogadjon?
A kérdés amióta világ a világ aktuális, és a keresztyénség körében mindig is sorsfordító volt! Természetesen jól tudta ezt a levél szerzője János is, és nem véletlen az, hogy ilyen szenvedélyes hangon, ilyen odaadó szavakkal beszél arról, mit kell tenni, mit kell cselekedni ahhoz, hogy Istennek tetsző életet élhessünk.
Hiszen látja és tapasztalja eltévedtek gyülekezete tagja Jézus mennybemenetele után. Nincs már biztos vezető akit követhetnek, nincs már biztos iránytű, amire mindig támaszkodhatnak.
Aki már járt túrázni és aki már túrázott úgy, hogy nem volt a kezében térkép, vagy modern szavakkal élve GPS, ami megmutatja a helyes utat, az persze tudja jól, hogy a helyes utat megtalálni, arra rátalálni nem is olyan egyszerű dolog. Bizony térkép nélkül eljutni egyik pontból a másikba szinte lehetetlen. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy teljesen az. Jól emlékszem előző tavasszal Prágában jártam barátaimmal, és mivel nem akartunk parkolásért túl sokat fizetni, úgy döntöttünk gyalog indulunk el a város másik oldalára. Azt szokták mondani, hogy Prága belvárosa roppan egyszerű hely, hiszen mindig arra kell menni, amerre a sok turista megy és én már jártam is jó pár évvel Prágában és szeretek, talán még tudok is tájékozódni, így hát a külső parkolóban volt egy térkép behatároltam hol vagyunk, megnéztem hova akarunk eljutni és bátran elindultam abba az irányba. Szinte száz százalékig biztos is voltam abban, az utolsó pillanatig, hogy jó irányba megyek, de akár hogy is mentünk, valahogy csak nem jött el végre az a tér, amit kerestünk.
Egyszer aztán miután már magam is elbizonytalanodtam, megkérdeztem valakit, biztosan jó irányba megyünk-e? És számomra egészen döbbenetes élmény volt, hogy az ember elmosolyodott, rám nézett és azt mondta, pont az ellenkező irányba van.
És kedves testvérek valóban akkor amikor az Úr Istennel való kapcsolatról gondolkodunk, és arról, hogy hogyan lehet hozzá eljutni, hogyan lehet neki megfelelni, akkor sokszor érzem úgy, hogy mi is ilyen irányvesztett turisták vagyunk. És János apostol is ezt látta az első gyülekezeten. Elment a mester. Elment az a vezető aki irányította, vezette őket és most iránytű nélkül, térkép nélkül elbizonytalanodtak, talán még meg is rémültek, hogyan találunk nélküle el az Atyához? Hogyan tudunk ebben a földi világban igazságban és szeretetben élni? Olyanokká váltak, mint a szép jézusi példázatban a magok, akik útfélre esve, sziklák közé keveredve, tövisek közé esve, bár eljutott hozzájuk Krisztus örömhíre, de az a körülmények, az élet nehézségei, a megpróbáltatások tengerében nem tudott meggyökeresedni.
Az ilyen ember Jézust nem tudja megváltójaként elfogadni, hanem egy szép példának, hogyan kell élni.
Hogyan kell minden pillanatban e szerint élni. Hisz már egészen munkássága kezdetén, épp előző héten hallottuk az igét, képes volt engedni a szeretetnek, és borrá változtatta anyja kérésére a vizet. De hány és hány bibliai történet szól arról, hogy segített a betegeknek, hogy segített a vakoknak, hogy felkarolta a kitaszítottakat, hogy ételt adott az éhezőknek. Ő megvalósította életében a szeretetet, de az igazságot is. Mennyiszer állt ki az igazságért, amikor ártatlan embereket vádoltak meg, vagy rágalmaztak, amikor asszonyokat gyaláztak.
A térkép nélküli ember látja Jézus hatalmas tetteit, sőt még azt is látja, hogy Jézus az emberek gonoszsága miatt kereszthalált halt, de azt már nem tudja megérteni és elfogadni, hogy győzött a halálon.
És itt hibázza el az ilyen ember az irányt.
Mindig a golgotai kereszt lábánál dől el minden.
Ott minden vándorút, minden keresztyén túra sikeressé vagy sikertelenné válik. Nagy kérdése a keresztyén életünknek, felnézve a keresztre, ránézve Krisztus arcára mit látunk. A bolyongó, célját elveszítő, vagy inkább még meg sem találó ember a keresztre nézve, csak egy szép példát lát, amit követni kell. Csak azt látja, ilyennek kéne nekem is lennem. Bűntelennek és tisztának.
És ezt követően tovább indul az útján és eljut önmagához, eljut önmaga vizsgálatához, bele néz a szívébe és azt a kérdést teszi fel magában, vajon én képes vagyok-e megtenni mindazt, amire Krisztus képes volt? Vajon képes vagyok én is bűntelen életet élni? Vajon képes vagyok úgy élni, hogy ne bántsak meg mást, hogy ne káromoljak mást, hogy ne gúnyoljak mást, hogy ne sértsek meg mást, hogy ne tegyek kárt a másikban?
Az útkeresők második állomása akarva akaratlan mindig az őszinte, kendőzetlen, hazugságok nélküli magunkba nézés és fájó beismerés. Mindazt, amit Jézus tett, mindazt ahogy Jézus járta az útját, bűntelenül, bűn nélkül az-az ember számára sajnos járhatatlan út. Mert az ember erre nem képes. És ennek a gondolatnak a beismerésével és kimondásával az útkeresés utolsó állomásához értünk el. A szomorú és csüggedt beismeréshez, hogy visszajutottunk a kezdőkörbe. Hogy nem jutottunk előre!
Milyen kegyetlenül rossz érzés ez testvérek! Nem tudom tapasztalták-e már életükben, én egyszer Pécsen az erdőben tévedtem el barátaimmal. Amikor az ember megy és megy, majd egy idő után arra lesz figyelmes, hogy ezt a farakást már mintha látta volna. És körbenéz és döbben rá, hogy 1 óra járás után visszatért ugyan oda, ahonnan elindult.
És gyakran kell nekünk Istent kereső embereknek is ezt a fájó élményt megélni. Körbe járunk és nem jutunk előre.
Ilyenkor három lehetősége van az embernek. Az egyik, hogy elcsüggedve, belefáradva az útba, hazaindul eredmény nélkül. Hányan vannak ebben a világban így, akik feladták az Istenkeresés útját.
A második lehetőség, hogy ismét nekiállunk az útnak, újra pontos cél, működő iránytű, helyes térkép nélkül. Nyilván való, hogy ez újra eredménytelen próbálkozás lesz.
A harmadik lehetőség testvérek, hogy az ember megáll, végigtekint eddigi életén, és imára kulcsolva a kezét azt kéri Istentől jöjjön és segítsen a célt meglelni.
Ha ilyen lélekkel indulunk Ismét útnak, akkor első állomásként az égre nézve, akkor az Úr Isten igéje által megnyitja szemünket és már nem azt a Jézust látjuk, aki embereket gyógyított, aki kirekesztetteket, fogadott be, aki éhezőknek adott enni, és aki példát adva meghalt a kereszten, hanem valaki egészen mást látunk. Az Istenben reménykedő, önmagában megcsömörlött ember, másodszorra felnézve az égre, már azt a Krisztust látja, aki engem gyógyított meg, aki engem fogadott be és aki nekem adott enni, és aki értem halt meg a kereszten azért, hogy nekem, aki őszintén elé állok bűneimmel örök életet szerezzen.
Ezt a Krisztust megismerve, ezt a Krisztust szívünkbe zárva tovább indulva az úton második állomásként az ember akarva akaratlan magába néz, ránéz önmagára és megdöbbenve kell tapasztalnia, hogy új ember lett. Hogy már nem azt látja, mint az előző próbálkozáskor. Hanem valaki egészen mást. Bár még mindig ezer és ezer bűn terheli az életét, de már nincs a halálnak hatalma rajta, már nincs a gonosznak diadala, mert élete Krisztus kezében van, aki elé naponként a bűnöket letéve, naponként új életet ad szeretete csodájából. És ezt megtapasztalva, ezt a mérhetetlen ember számára felfoghatatlan kegyelmet megtapasztalva aztán az ember képes tovább lépni és utolsó állomásként elérni oda, ahol még sohasem járt. Az igazság és a szeretet birodalmába. Ahol az ember körbenézve már nem a saját búját baját látja, nem saját gondjait, bajait látja, hanem a mások búját baját, a mások gondját és bánatát.
És ezzel, hogy az ember meglátja a másik embert, meglátja a mellette fekvőt a földön elérte Krisztus a célját. Elért életünkben oda, ahonnan már nincs visszaút, ahonnan már egyenes az út az üdvösség örök országába. Testvéreim induljunk útnak, induljunk el most mi is Isten országa felé. De ne feledjük soha, célunkat akkor érhetjük el, ha a keresztnél jó irányba folytatjuk vándorutunkat.
Ámen
Az olykor kemény, válogatott kérdések hallatán, melyet egyházkerületünk felügyelője, mint moderátor tett fel a püspökjelölteknek, sokszor volt olyan érzése a hallgatóságnak, többről van itt szó, mint puszta püspökválasztásról.
A vita végén Ittzés János püspök szavai zárták a kerületi napot.
