Köszöntő ige:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
(János 3,16)
Oltár előtti olvasmány:
16Ekkor Pilátus kiszolgáltatta Jézust a zsidóknak, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, 17ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: "Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok." 22Pilátus így válaszolt: "Amit megírtam, megírtam." 23A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24Ekkor ezt mondták egymásnak: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így teljesedett be az Írás: "Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák. 25Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" 27Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. 28Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: "Szomjazom." 29Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. 30Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: "Elvégeztetett!" És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. (János 19,16-30)
Igehirdetési ige:
4Majd elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme, 5és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt. 6Ezért mérgeskígyókat küldött az ÚR a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt. 7Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az ÚR ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. 8Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra. 9Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt. (4 Mózes 21,4-9)
Hittel nézni a kereszten függőre
Talán különösen hangzik, hogy nagypéntekre egy régi, ószövetségi történetet jelölt ki egyházunk igehirdetési igeként. Ennek a magyarázata azonban a múlt vasárnapi köszöntő ige, amiben Jézus köti saját magához ezt a történetet, amikor ezt mondja: „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (János 3,14-15)
A hallott történet egyik előzménye az, hogy Kánaán földjétől – a megígért földtől – el kell távolodnia a népnek, és kerülőt kell tennie. Negyven éve azért vándoroltak, hogy megérkezzenek erre a földre. Most pedig, amikor már a közelében vannak, visszafelé kell menni azon az úton, amelyet egyszer már megtettek. Kerülőt kell tenniük, mivel Edóm országa nem engedi át őket.
Nagypénteken a Jézust követő sokaság is úgy érezte lelkében, hogy visszafelé mennek a már megtett úton. Érezték, és számtalan esetben megélték már, hogy a vágyott világ, aminek majd el kell jönnie, Jézussal már a küszöbön áll. Most pedig halott. Ugyan azt érezték – ott állva a Golgota hegyén, Jézus keresztjénél –, mint az Edóm országát kikerülő nép. Visszafelé kell menni azon az úton, amit egyszer már megtettünk. Minden veszni látszik.
A negyven éve a pusztában vándorló nép fellázadt Mózes és Isten ellen. Isten ezért mérgeskígyókat küldött rájuk. Miután azonban a nép bocsánatot kért Mózestől, és rajta keresztül Istentől, kegyelemből történt meg az, hogy egy botra feltett rézkígyón keresztül gyógyítás történt. A rézkígyó azonban nem önmagában, tárgyként gyógyított. Csak az gyógyult meg, aki hittel nézett fel rá. Csak arra nem volt hatással a belé mart halálos méreg, akinek a rézkígyóra felnézve bűnbánat született meg a szívében, és el tudta hinni, hogy Istennek van hatalma arra, hogy meggyógyítsa őt.
Bennünket sem maga a kereszt gyógyít meg az édenkerti első kígyó marásától, a bennünk lévő bűntől, hanem a kereszten függő Jézus. Lássuk magunk előtt őt a keresztre való felkerülése napján!
Lássuk őt akkor, amikor a nap elkezdődik! Fáradt és szomorú. Fáradt, mert a tegnap esti elfogatása után már éjjel is kihallgatták, és ma már kora reggel újra kihallgatásról kihallgatásra cipelik. És szomorú, mert tudja, mi minden fog történni. A kihallgatás Pilátus insulája előtt dől el. A tömeg ezt kiáltja: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Nem elég nekik, hogy Jézus fején ott van már a húsába kapaszkodó töviskorona, vállán a csúfolódó bíbor színű palást, hátán a korbács nyomai. A halálát követelik. Pilátus pedig enged. Mielőtt azonban katonákat adna a megfeszítéshez, egy tálban vizet kér, és mindenki szeme láttára mossa kezeit. Azzal álltatja magát, hogy nincs köze a Jézus halálához.
A menet pedig elindul a Golgota dombja felé, a város szélére. Jézus nehezen bírja a keresztet, mivel közvetlenül előtte megostorozták. Amikor elbukik vele, egy arra menő emberre, Cirénei Simonra bízzák a katonák, hogy vigye helyette. Együtt érnek fel a Koponya-hegyre. A római katonák már előkészítettek mindent. Három szeggel felszegezik Jézust a keresztre. Kettőt a csuklóiba ütnek, egyet pedig az összefont lábfejeibe. Azután felállítják a keresztet. Jézus az akkor létező legkegyetlenebb kivégzési módot kell hogy elviselje. Dél körül jár az idő.
A kereszt aljában ott áll anyja, a közelebbi és távolabbi tanítványai, és olyanok is, akik a halálát akarják. Ő pedig haldoklik. Már nem mondja azt anyjának, mint Kánában: „Asszony, még nem jött el az én órám.” Már nem. Ez most az ő órája. Minden azért volt idáig a földi életében, hogy ez most megtörténjen. És megtörténik. Jézus megszólal: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Utána pedig kileheli a lelkét. Délután három óra van. Az ég ennek ellenére besötétedik, a föld megremeg, a templom kárpitja pedig felülről az aljáig kettéhasad.
Ott állunk a Golgota dombján, Jézus keresztje alatt. Az élet fájánál. Annál a fánál, ami hordozza az Isten Fiát. Úgy állunk ott, mint Izráel népe a mérgeskígyók között. Látjuk a keresztet, és számtalanszor hallottuk már, hogy Jézus a bűneinkből Megváltó. Tudjuk, hogy amelyikünk hittel tekint fel rá, az meggyógyul. Hogyha hisszük, hogy ő az orvosunk, akkor a bennünket mérgező ezernyi kín, bűntudat, hajlam és félelem nem tud már ártalmas méreg lenni a számunkra.
Nagypénteken személyesen is meg kell élnünk azt, ami ott és akkor történt. Azonban a gyász napjai közben is végig ott van számunkra a feltámadás biztos tudata. Mert Jézus a harmadik nap kezdetére, a húsvéti hajnal hasadására már feltámadt a halálból. Ott, a kereszt aljában állva, tudjuk, hogy ahogyan ott látjuk őt függeni, az nem a reményünk vége, hanem a kezdete. A sötétség közepén is fénylik a keresztfa titka. Jézus éppen most, a halálával győz.
Már nem kell örök halálban élnie a lelkünknek. Már létező valóság az, hogy Jézus megszabadít bennünket minden számunkra ártalmastól, hogyha hittel tekintünk fel rá. Ahogyan Izráel népét nem maga a rézkígyó gyógyította meg, így bennünket sem maga a kereszt gyógyít meg. A kereszten függőre kell hittel tekintenünk. Ő hordozza a világ bűnét – benne a miénket is –, és őérte ad váltságot nekünk Isten.
Amikor majd hazatérünk otthonainkba, gondolatban menjünk el majd a sziklasírhoz, amibe befektetik Jézust. Nézzük végig, ahogyan lepecsételik a bejáratot, utána pedig menjünk el lelkünkben a szombati nyugalomba, amit minden Jézust szerető így kellett hogy eltöltsön. Jézus teste ott fekszik bent, gyolcsokba tekerve. Amikor pedig a húsvéti hajnal hasadásakor visszatérünk majd ide, a kő már el lesz hengerítve. Jézus teste nem lesz már ott. Mert ő feltámadt. Valóban feltámadt! Legyünk békességgel szívünkben! Ő most győz a halálával.
Ámen.
.JPG)
