Hej, de igen meleg volt augusztus 23-án! De nem csüggedt a kicsiny sereg, s az útrakelők nem riadtak meg a beígért hőségtől. Végül is 16 főből állt össze ökumenikus társaságunk Somlószőlősből, Kertáról, Dabronyból és Nagyalásonyból Kopf András evangélikus lelkész és az én vezetésemmel. Legfőbb úticélunk a Nemzeti Galériában látható Munkácsy-Trilógia megtekintése volt, ahová március végén egy EU-s delegáció miatt sajnos nem juthattunk be.
Ezúttal sikerült! Fájdalomdíjként ingyenes tárlatvezetést kaptunk, amely nagyban hozzájárult a három festményen látható szereplők és események megértéséhez és átéléséhez. (Emlékszem, amikor Debrecenben először láttam az Ecce Homót (Íme az ember), szinte földbe gyökeredzett a lábam, és csak utólag vettem észre, hogy 40 percig álltam lenyűgözve a festmény előtt.) Nem csoda, hogy amikor a Trilógia egyes darabjait először állították ki a nagyközönség előtt, sokan leborultak és imádkozni kezdtek. Szavakkal nehéz leírni azt az élményt, ami birtokba veszi az embert. Csak egy-egy figura arckifejezésén, mozdulatain is percekig elidőzik a szem, kavarognak gondolatok, elborítanak az érzések. Munkácsy zsenialitása magával ragadja – íme – az embert…
A kiállítás után Dr. Léránt István egyetemi tanár kalauzolt végig bennünket a Várban, és annyira érdekes dolgokat mesélt a látnivalókról, hogy még a legidősebbek is elfeledkeztek az ekkor már embert próbáló hőségről. A Mátyás-templomba ingyenes zarándokjeggyel juthattunk be (hála Andrásnak), s akin nem volt a templom fenségességéhez illő öltözék, ott kapott kendővel takarhatta el vállait. Lélegzetelállító látványt nyújt a templom belső tere is, s hiszem, hogy magával ragad hívőt és hitetlent egyaránt.
A budai Várnegyedet elhagyva a Deák téri Evangélikus Múzeumba vezetett az utunk, ahol Dr. Kertész Botond egyháztörténész várt bennünket. Bár ő is igyekezett ébren tartani a figyelmet, ez már kevésbé sikerült, mivel eddigre mindenkit elcsigázott a hőség. A hűvös, egyszerűségében is magasztos érzést árasztó evangélikus templomba belépni szinte megkönnyebbülés volt.
Odakünn már zacskós vizet osztogattak, s ez által megerősödve hitünkben indultunk a Szent István Bazilikába. Nemrég múlt el az államalapítás ünnepe, így mindenekfelett a Szent Jobbot akartuk látni. Nemcsak láttuk, de megismerhettük történetét is. Ki gondolta volna, hogy 1945-ben egy amerikai tiszt „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” felkiáltással adja át a hosszú hányattatás után hazánkba visszakerült ereklyét az álmából felriasztott fiatal atyának?
Ezután még egy kis szabadidő következett, amit ki-ki kedvére tölthetett, de gyanítom, a többség valami árnyékos helyen hideg italokkal enyhítette szomját. Este pedig éhségünket is csillapítottuk a bándi Kakukk vendéglő teraszán.
A kirándulás sikerén felbuzdulva hazafelé már a következő utunkról szövögettünk terveket. Hová is menjünk legközelebb? Várjuk az ötleteket! (Én szívem szerint egy szép, erős várba mennék Isten áldásával, békességgel… :)
Marton Lívia
az ökumenikus kántor
az ökumenikus kántor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése