Ökumenikus Temetői Istentisztelet

Szép őszi idő fogadta a gyászoló, emlékezni vágyó testvéreket Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon az immár megszokott Ökumenikus temetői Istentiszteleten. A szép őszi időt még szebbé tette az a közösség, ami megvalósult a katolikus, református és evangélikus testvérek között, amikor közös énekléssel, imádsággal, elmélyüléssel adóztak elhunyt szeretteik sírja előtt és álltak meg az előtt az Isten előtt, aki összeköti a keresztyénséget minden szétszakadozottság ellenére. 

A liturgiai szolgálatban Árus K. Gábor római katolikus plébános, valamint Nemesszalókon Pátkai Gyula, Nagyalásonyban és Dabronyban Kovács Elemér református lelkipásztorok vettek rész, míg Isten igéjét ezeken az alkalmakon Pongrácz Máté evangélikus lelkész végezte.

Az igehirdetés teljes szövegét következő sorokban közöljük:

„Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.

Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (Róm. 14,7-9)

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Főleg a fiatalok körében terjedt el manapság az a gondolat, mi értelme emlékezni meghalt szeretteinkre, mi értelme van hetente, havonta vagy ilyenkor halottak napja környékén megemlékezni azokról, akik közel álltak szívünkhöz, akiket szerettünk, akik életünk egy-egy periódusát meghatározták, vagy akik egész életünket velünk járták végig. És be kell valljam, bennem is sokszor felmerült már a kérdés életem eddigi útján, miért kell temetőbe jönni, miért kell a sírok mellett meghajtani fejünket, miért kell emlékezni? Az ember hétköznapi, e világi tapasztalata, hogy nincs látható, kézzel fogható értelme ezeknek az eseményeknek.

Hisz akár hányszor is jövünk ide a sírkertbe, akár hányszor is hajtjuk meg fejünket a szerettünk földi maradványait rejtő föld felet, ő nem jön vissza, ő nem lesz újra itt velünk. És így látszólag az emlékezésnek semmi eredménye, semmi értelme nincs, hisz tulajdonképpen céltalan és eredménytelen minden tekintetben.

De akkor miért állítunk mégis emléket szeretteinknek? Miért készítünk szép sírhelyeket elhunyt testvéreinknek? Miért emlékezünk újra és újra egyedül vagy épp most közösen rájuk? Akkor amikor a mai igét az ÚR Isten kegyelméből hallhattuk, akkor ezekre a kérdéseinkre, ami talán nem csak a fiatalok szívében, de gyakran idősek gondolataiban is ott van, választ kaphatunk.

Mert a mai ige két nagyon fontos üzenetet hordoz:

1. Ez egyik üzenete számunkra az, hogy az embernek szüksége van az emlékezésre.

Azért áll meg rendszeresen elhunyt szerettei sírja előtt, mert szüksége van az emlékezésre, mégpedig azért, mert egy emberi élet sosem múlik el itt a földi létben nyomtalanul. Sosem úgy zárul le egy élet, hogy nem hat tovább, nem él tovább a szívekben, a lelkekben.Kosztolányi Dezső fogalmaz csodálatosan egy rövid versében:

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.

Mert bizony bár földi értelemben nincsenek velünk elhunyt szeretteink, de hatnak tovább. Életünket útmutatásaik, tanácsaik, akár hibáik befolyásolják és irányítják. Kedves mosolyuk, jellegzetes arckifejezésük, szavuk járása él bennünk és addig amíg emlékezünk meg is maradnak élőnek szívünkben.

2. És ehhez a gondolathoz rögtön kapcsolódik is a másik üzenete az igének, hisz nem csak szívünkben él tovább egy-egy emberi élet, hanem az Úr Isten azt ígéri nekünk, hogy ő uralkodik az egész világon, és ez az uralom, Krisztus győzelmével kiterjed minden területére a létezésnek. Kiterjed az életre, de kiterjed a halálra is. Mert bár a mi szemünk, érzékszerveink, nem tudják felfogni, meglátni mindazt ami a földi világon túl van, de Isten azt mondja a mai igében, hogy ő képes erre.

És éppen ezért előtte nincs elveszett ember. Hisz ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg! Ő tehát felette van az életnek, de a halálnak is. Ő képes Ura lenni az életnek, de képes uralkodni a halálon is. Az ő szemében az élet vége nem a halál. Az ő szemében az élet vége csak egy állomás. Ami után az őt félők számára van folytatás. Az örök boldogság Isten csodálatos és végtelen szeretetében.

Kedves Testvérek! Mi értelme van emlékezni? Mi értelme van meghajtani fejünket évről évre a temetőkben? Tettem fel a kérdést az igehirdetés elején.

Én azt hiszem a mai ige választ adott kérdéseinkre. Azért van értelme az emlékezésnek évről évre, mert van örök élet, mert van folytatása az életnek Jézus Krisztusban.

Bízzál hát az Úrban gyászoló, emlékező testvérem. Helyezd rá az életedet. És ha elcsüggedsz a hosszú vándorlásban, ne engedd szívedet megkövesedni. Néz rá a golgotai keresztre, és emlékezz ki az aki szembeszállt a halál hatalmával és ki az, aki harmadnapra legyőzte a halált és elhozta az örök élet reménységét.

Helyezd Krisztusra életedet, fájdalmaidat, megtört szívedet, hogy aztán rád is igaz legyen szép keresztyén énekünk első verse:

„Az élet nékem Krisztus, a halál nyereség. Ez az én reménységem: Kezdetté lesz a vég.”

Ámen